Cégtörténet


A Vizsnyiczai Vas-Szerelvény Kereskedés 1992. őszén kezdte meg működését, amikor Id. Vizsnyiczai Sándor Békésen, a Verseny utcán lévő "vasraktárban" megnyitotta első üzletét. Már ekkor sikerült állandó vevő- illetve partnerkört kialakítani, amelyet kétség kívül a "szakma" iránti szenvedélyünknek, árainknak és vevőközpontúságunknak köszönhettünk.

A 2000-es években - kinőve akkorra már korszerűtlen raktárhelységünket - egy jelentősen nagyobb és korszerűbb telephelyre költöztünk, a sokak által ismert Kossuth Lajos utca 28. szám alá.

Mindeközben, 2005. tavaszán Mezőberényt is 'bevettük' és megnyitottuk kapuinkat először a Fortuna téren, majd rövid időn belül, 2006. őszén továbbterjeszkedtünk a Fő utca 18. szám alá.

2013-ban békési üzletünk komplex külső-belső rekonstrukción esett át, ennek köszönhetően egy meglehetősen tágasabb, modernebb és esztétikusabb környezetben várhattuk vevőinket. Ekkorra üzletünk már elérte a 300 m2-t.

Azonban 2016-ban sem állt meg a munka cégünknél, ekkorra ugyanis mezőberényi üzletünk is kinőtte magát, így továbbköltöztünk egy nagyobb, közel 300m2 alapterületű, Mezőberény egyik legfrekventáltabb helyére, a 47-es főút mentén található Luther Márton tér 4. szám alá.

Cégünk kitartó, stabil és céltudatos vezetősége csak arra törekszik, hogy a lehető legkedvezőbb árakat és az igényeknek megfelelő legszélesebb áruválasztékot tudja biztosítani a hozzánk betérő vásárlóknak.

MANAGER


Image

Ifj. Vizsnyiczai Sándor

Ügyvezető
Telefon : 06-30/938-86-67
E-mail : info@vizsnyiczai.hu

Image

Vizsnyiczainé Lipcsei Ilona

Kereskedelmi vezető
Telefon : 06-30/515-95-90
E-mail : ica@vizsnyiczai.hu

Image

Id. Vizsnyiczai Sándor

Alapító

WORK TEAM

Image
Balog Bence

Értékesítő
Telefon : +36-30/406-59-95
E-mail : bekes@vizsnyiczai.hu


Image
Csonka László

Értékesítő
Telefon : +36-30/406-59-95
E-mail : bekes@vizsnyiczai.hu


Image
Kovács László

Értékesítő
Telefon : +36-30/899-22-54
E-mail : bereny@vizsnyiczai.hu


Image
Mező Dominik

Értékesítő
Telefon : +36-30/899-22-54
E-mail : bereny@vizsnyiczai.hu


Image
Remeczki László

Értékesítő
Telefon : +36-30/406-59-95
E-mail : bekes@vizsnyiczai.hu


Image
Vizsnyiczai Gábor

Értékesítő
Telefon : +36-30/406-59-95
E-mail : bekes@vizsnyiczai.hu

"Aki messzire jutott a siker országútján, arról mindig kiderült, hogy háromszor annyit dolgozott, mint mások."